Szigeti Jenő
Ninive
nagy városa volt Istennek
Uram!
Útálom
Ninivét, mint a prófétaságot!
Útálom
az utcák bűzét,
a
tántorgó részegek okádékát.
A
palotákat sem csodálom,
a
messziről jött ember kincstári kíváncsiságával.
De
nem értelek, Uram,
hogy
mondhatod a városról, hogy ez a tiéd?
Biztos
azért, hogy a mi kis
köznapi
csirkefogóságaink
ne
sértsék a ránk figyelő szemét.
De
Uram, akkor sem
kellene
ezt túlzásba vinned,
hisz
elvtelen liberalizmusod
legjobbjainkat
botránkoztatja.
Hányingerem
van, amikor látom,
hogy
ruhájukat tépve vonyítanak
a
megtérők és böjtölnek könyörögve,
mint
a szűkölő kutya.
Izráel
békés tájairól álmodok,
a
virágos lankákról, s a zsoltárt
éneklő
igaz népről, s áldásod
nyomán
fakadó gazdagságról.
E
nyomorult csőcselék ítéletét
még
megvárom, aztán indulok hozzád, haza!
S
az Úr szólt: Az én városom Ninive,
Bábel, enyém
Egyiptom, sőt Móáb is,
mert enyém e
föld, és te sem vagy másé.
Utálnivaló
bűnöseit e világnak,
kik épp úgy
menekülnek előlem,
mint nemrég te
menekültél Társisba,
utolérem
örökkévaló szeretettel.
Értük is
elküldöm óriás halamat,
mint érted a
tengeren, mert én őket is
örökkévaló
szeretettel szeretem.
És
Jónás duzzogva a hegyre költözött.
De nem pusztult el
Ninive. 