2015. május 5., kedd

Imaszoba 2015 05 06


Alázat és szent félelem
 
„Mert a felhőkben kicsoda hasonlatos az Úrhoz, s ki olyan, mint az Úr, az istenek fiai között?” Zsolt 89:7

Alázatnak és tiszteletnek kell jellemeznie azok viselkedését, akik Isten jelenlétében állnak. Jézus nevében bizalommal járulhatunk Isten elé, de nem közelíthetjük meg őt elbizakodottan, mintha egy szinten lenne velünk. Vannak, akik úgy szólítják meg a nagy, mindenható és szent Istent – aki a megközelíthetetlen mennyei világosságban lakozik –, mintha velük egyenlő vagy alsóbbrendű lény volna. Vannak, akik úgy viselkednek Isten házában, ahogy nem mernének viselkedni egy földi uralkodó termében. Ezek az emberek gondolják meg, hogy az előtt az Isten előtt állnak, akit a szeráfok magasztalnak, aki előtt még az angyalok is eltakarják orcájukat. Istent nagy tiszteletben kell részesítenünk, és mindazok, akik jelenlétének tudatában vannak, alázattal hajolnak meg előtte.

Néhányan az alázat jelének tartják, ha Istent olyan közönséges módon szólítják meg, mintha emberi lénnyel beszélnének. Isten nevét szentségtelenítik meg azáltal, hogy szükségtelenül és tiszteletlenül ismétlik imájukban a „Mindenható Isten” kifejezést, azokat a tiszteletet keltő, megszentelt szavakat, amelyeket az ajak csak szelíd hangon és szent félelemmel ejthetne ki…

A hit szívből jövő imáját a Menny meghallgatja, és megválaszolja a Földön. Isten ismeri az emberiség szükségleteit. Előbb tudja, mint ahogy kérjük tőle. Látja a lélek harcát a kételyekkel és a kísértéssel. Észreveszi a kérő őszinteségét. Elfogadja a lélek alázatát és szenvedését. Így szól: „Arra tekintek én, aki szegény és megtört lelkű, és aki beszédemet rettegi”(Ésa 66:2).
Előjogunk, hogy bizalommal imádkozzunk, ahogyan a Lélek megfogalmazza kéréseinket. Szükségleteinket egyszerűen tárjuk az Úr elé, és támaszkodjunk hittel az ígéreteire…
Imánk gyengéd és szeretetteljes legyen. Ha az Üdvözítő szeretetének mélyebb és bővebb ismeretét óhajtjuk, akkor kiáltsunk Istenhez nagyobb bölcsességért. Ha volt valaha szükség megindító imára és prédikációra, az ma van. Minden dolog vége elérkezett. Ha látnánk annak szükségességét, hogy teljes szívből keressük az Urat, akkor meg is találnánk Őt. Bárcsak megtaníthatná népét imádkozni az Úr!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése