2015. június 9., kedd

imaszoba 2015 06 10

A bűnös felemelése

„De majd nagyobb kegyelmet ád; ezért mondja:
Az Isten a kevélyeknek ellenük áll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ád” Jak 4:6

Máriát nagyon bűnösnek tekintették, Krisztus azonban ismerte az életét alakító körülményeket. A remény minden szikráját
kiolthatta volna a lelkében, de nem tette, sőt Ő emelte föl a kétségbeesésből, a romlásból. Hétszer dorgálta meg a nő szívét és értelmét uraló démonokat; ezt Mária hallotta. Hallotta Jézus erős kiáltását Atyjához az ő érdekében. Tudta, mennyire sérti a bűn az Ő szeplőtlen tisztaságát, s az Ő erejével győzött.
Amikor ügye az emberek szemében reménytelennek tűnt, Krisztus meglátta Máriában a képességet a jóra. Látta jellemének jobb vonásait. A megváltási terv nagy lehetőségekkel ruházta fel az emberiséget, és Máriában ezek a lehetőségek váltak valóra később. Jézus kegyelme által az asszony az isteni természet részese lett. Aki elbukott, akinek értelme démonok lakhelye volt, az a szolgálattal, barátsággal nagyon közel került a Megváltóhoz. Mária volt az, aki a lábánál ült, és tanult tőle. Mária volt az, aki a drága kenetet a fejére öntötte, lábát könnyeivel mosta. Mária állt a kereszt mellett, s követte Őt a sírig. Feltámadása után Mária jött elsőként a sírhoz. Mária hirdette elsőnek a feltámadott Megváltót.
Jézus minden lélek körülményeit ismeri. Mondhatod: bűnös vagyok, nagyon bűnös. Az lehetsz, de minél rosszabb vagy, annál inkább szükséged van Jézusra. Ő nem fordul el a síró, megtört szívű emberektől. Senkinek sem mondja el mindazt, amit kibeszélhetne, de minden remegő léleknek megparancsolja, hogy vegyen bátorságot. Ingyen megbocsát mindenkinek, aki bocsánatért és megújulásért jő hozzá… A menedékért hozzá forduló embert Jézus a vádaskodó, viszálykodó nyelvek
fölé emeli. Sem ember, sem gonosz angyal nem vonhatja felelősségre ezeket a személyeket. Krisztus egyesíti őket a saját isteni-emberi természetével.
Akik rendíthetetlen állhatatossággal igyekeznek megszerezni a krisztusi jellemvonásokat, azokhoz Isten angyalokat küld, hogy nagyobb ismeretre tanítsák őket Jézus jelleméről, munkájáról, hatalmáról, kegyelméről és szeretetéről. Ekként válnak az Ő természetének részeseivé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése